Ezekben a bankokban tartják a legtöbb pénzt a világon
2024. március 29. 18:52
A lista első négy helyét a kínaiak foglalják el. Mintegy 20 ezer milliárd dollárért felelősek, ezzel a pénzintézetek összvagyonának több mint egyharmada az ő termeikben és számláikon lapul.
2024. március 29. 18:52
5 p
0
2
119
Mentés
A szerző a Makronóm Intézet elemzője.
A Visual Capitalist az S&P Global Market Intelligence adatai alapján egyetlen infografikába sűrítette a világ 50 legnagyobb pénzintézetét. Az adatok az egyes bankok teljes eszközállományát jelentik a legutóbbi (2022-es) időszakra vonatkozóan.
Kínai világuralom, amerikai igyekezet
A kínai bankok évek óta a lista legelőkelőbb helyeit foglalják el, a legutóbbi összesítésnél sem volt ez másképp. Az S&P szerint a négy legnagyobb ottani pénzintézet, az Industrial and Commercial Bank of China, a China Construction Bank, az Agricultural Bank of China és a Bank of China 4,1 százalékkal növelte a vagyonát 2022-ben, ami így összesen mintegy 20 ezer milliárd dollárt tett ki. Ez azt is jelenti, hogy a világ legnagyobb bankjai által birtokolt vagyon több mint egyharmada kínai pénzintézetekben hever – nem meglepő tehát az sem, hogy az ázsiai ország tizenöt legnagyobb vállalatából négy az itt említett bank.
A kínaiakat az amerikai piac követi, a JPMorgané az ötödik, míg a Bank of Americáé a hatodik hely. Bár a tízes listán nincs több tengerentúli pénzintézet, az 50-es felsorolásban szereplő hat amerikai bank így is 13,7 ezer milliárd dolláron ül. A top 10-ben tehát négy kínai, két amerikai, két francia (BNP Paribas és Crédit Agricole Group), a japán Mitsubishi UFJ Financial Group, valamint egy brit, a HSBC Holdings foglal helyet.
Csökkenő vagyon
A lista legnagyobb bajnoka kétségtelenül a svájci UBS volt, amely 2021-es 34. helyéről hirtelen a huszadik pozícióban találta magát. Ennek oka a Credit Suisse bedőlésének mintaszerű és hibátlan kezelése volt, amelyet az állam és az UBS egyetlen hétvége alatt vezényelt le úgy, hogy a Credit Suisse 1,6 ezer milliárdos eszközállományát villámgyorsan átemelték az UBS-be.
A sikersztorik ellenére az élet a bankoknál sem fenékig tejfel. A világ 100 legnagyobb pénzintézete valamivel kevesebb mint 112 ezer milliárd dollár fölött rendelkezett 2022-ben, ám ez az összeg 1,5 százalékkal alacsonyabb, mint az azt megelőző esztendőben. Az ok egyértelműen a globális gazdaságot nem kis mértékben megzavaró ukrajnai háború, a folyamatos jegybanki kamatemelések és az infláció voltak.
***
Kapcsolódó:
Fotó: MTI Fotó: Shutterstock
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Az Aszad-rezsim bukása után globális hajsza kezdődik a diktátor több milliárd dolláros vagyona után. A siker esélye kevés, Aszad emberei hosszú éveken át túl jól és rafináltan dolgoztak a B terven, amit most élesíteni kellett.
A Bloomberg szerint ez a legnagyobb egynapos növekedést jelenti egy magánszemély vagyonában azóta, hogy az újság 2012-ben elkezdte követni az ilyen adatokat.
Amikor Michael Jackson 2009-ben meghalt, 500 millió dolláros adósságot hagyott maga után. Mégis, az elmúlt években az örökösei 2 milliárd dolláros vagyont halmoztak fel a különböző projektekből.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az NB I következő öt fordulójának menetrendjét.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 119 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gebsi1
2024. március 30. 09:01
Mindenki nyugodjon le, még néhány évig lesz csak ekkora jelentősége a pénznek, egyszerű csereeszköz lesz újból a felhalmozásának értelme nélkül, majd fokozatosan felszámolja önmagát.
Az erőforrások megcsappanásával/elfogyásával egyenes arányban fog jelentéktelenné válni.
A pénz nem boldogít. A kubaiak boldogabbak mint a svájciak.
Bár most elég nagy a baj náluk.
Komolyabban, a konvertibilitás és a szabad transzfer is számít.
A kínaiak nem vehetnek azt amit akarnak. Főleg Amerikában nem.